[1] - [2] - [3] - [4] - [5] - [6] - [7] - [8] - [9] - [10] - [11] - [12]


 

Karácsony

 

A hívek körében az egyházi ünnepek közül ez az ünnep talán a legkedveltebb.

Ennek több oka is van, de én ebben a karácsonyi elmélkedésemben és jókívánságomban kettőről írnék.

Az első, hogy az ígéret teljesült, a Megváltó megszületet, az Istennel való kibékülésünk napja már dereng. A századok és évezredek emberei mennyire vágyodtak Istenhez tartozni, de bűneik miatt távol voltak Tőle. Az emberek vágyódtak összhangban lenni önmagukkal, felebarátaikkal és Istennel, de az állatok föláldozása sem adta vissza nekik lelkük békéjét és rendjét, amit az ősbűn, az eredeti bűn, majd később a személyes bűnük forgatott föl. Arra vágytak,Akit Isten Ígért, aki majd az összhangot visszaállítja. Jézus születésével karnyújtásnyira került az emberek lelki békéjének visszaszerzése. A betlehemi pásztorok még nem részesülhettek a kibékülésben Istennel és emberrel, de mi már igen, hiszen a gyónásban megkaphatjuk, amire időszámításunk előtt annyira vágyódtak az emberek. „Békesség a földön a jóakaratú embereknek” szól karácsony napján az ének. A jóakaratú, békülékeny ember meg is nyerheti a békét! Kihasználtuk – e a lehetőséget, hogy a lelkünkben már ne legyen bűn, hanem béke?

A másik ok, hogy fontos ez az ünnep, hogy családias, hiszen Isten Fia családba születik. Szűz Máriá és  Szent József szeretve fogadta a kis Jézust. A Menyei Atya azt akarta, hogy Fia, mint ember, a személyiségérés minden fázisán átessen. A növekedéshez, a lelki, erkölcsi éréshez, megkerülhetetlen a szeretetteljes otthoni légkör, az édesanyai gyengédség, féltés, és az édesapai biztonságérzetet közvetítő jelenléte. Jézus már kicsi korában megélte, hogy fontos Szűz Máriának és Szent Józsefnek. Így fejlődhetet benne az egészséges önértékelés, később pedig mások helyes értékelése, de a másokkal való azonosulása is. Csak aki kellő szeretetet és megbecsülést kapott, tud másoknak ilyet adni! Jézus nyilvános élete, amely az evangéliumokban elénk tárul ékes bizonyítékai, hogy Jézus tudott szeretni, képes volt tudását, idejét, erejét, figyelmét, másoknak adni, végül pedig az életét is.

Szűz Mária, Szent József és a kis Jézus közösségében azt látjuk, amit a mi családunkban csak elvétve: az összhangot, a megértést, a másikért élni, lenni és tenni. Talán azok a napok elevenednek meg, amikor betegek voltunk/ vagyunk. Mikor a betegség az ágyba vetett minket, akkor gyengédebb volt édesanyánk hangja, simogató édesapánk karja. Olyankor talán a kivánságainkat lesték szüleink. Krisztus születésének kegyelme, hogy odahaza hangulatos a mi karácsonyunk is. Bizony Karácsony napján sem emelkedik föl édesapánk, édesanyánk hangja és karja, s talán a férj keresi és megteszi felesége kedvét, a feleségnek mindennél fontosabb ezen a napon a férje elképzelése és terve. Szentestén a sürgés – forgást, nyüzsgést, a kapkodást fölválltja a másik ember, családtagunk, felebarátunk. Akarunk tudatosan Karácsony napján másokkal gyengédek, megértők lenni, rendelkezésükre állni. Tudatosan akarjuk, hogy ne mindig a valami, hanem a valaki/ valakik legyenek figyelmünk tárgya! Így lesz kedvessé a Karácsony.

Tehát a kibékülés és kiengesztelődés egyrészt és a családias hangulat, a szeretet jellemzi karácsonyunkat. Ezekre ki ne vágyódna, kinek ne lenne szüksége rá? Csoda hát, hogy annyira kedveljük Karácsonyt, mikor ezeket megkapjuk?

Bárcsak keresnénk tudatosan minden nap, hogy legalább annyira fontos legyen a valaki/ valakik, mint a valami! Bárcsak keresnénk máskor is mások javát, nemcsak a miénket. Ha így lenne, minden nap karácsonyi hangulat honolna otthonainkban, szívünk megnyílna Isten dicsőitésére, ahogyan az ének hangzik: „Dicsőség  mennyben az Istennek”.

A végén kegyelmekben gazdag karácsonyi ünnepeket kívánok minden olvasónak, ünnepelje Karácsonyt velünk vagy később a régi kalendárium szerint! Egyúttal  áldásos Újévben legyen mindenkinek része.


 

A vasúti forgalom felélesztése a Tisza menti községekben

70 millió euró a „Tiszamenti fővasútvonal” kiépítésére


Pásztor Isvtán a Vajdasági Végrehajtó Tanács gazdasági kérdésekkel megbízott alelnöke átadta kilenc észak-bácskai és Tisza menti község elnökeiknek, köztük Csóka község alelnökének, Balázs Ferencnek azt a tanulmánytervet, mely a „Vasút, valamint a vasúti személy- és teherforgalom felélesztése” cím alatt fut. Ezen tanulmányban dolgozták ki azt a fejlesztési tervet, mely alapján felújítják a 119 éve kiépített vasúthálózatot, melyen valaha teher- és személyszállítás is működött, ma viszont forgalom nélkül állnak a sínek, átendegve
sorsukat az időnek és a további enyészetnek.
„Ez még egy jó példája annak, hogy hogyan lehet jól és sikeresen egyesíteni a tartományi és a helyi fejlesztési elképzeléseket egységes érdekek kidolgozásához és megvalósításához, függetlenül nemzetiségi vagy politikai hovatartozáshoz. A tanulmánynak nagy jelentősége van gazdaságossági, környezetvédelmi és szállítási szempontból is. Az infrastruktúra fejlesztése egyrészt fontos a befeketőknek a régióba vonzása szempontjából, másrészt az egyenrangú területi fejlesztés szempontjából is. A tanulmányba közel 3 millió dinárt fektettek, melynek felét a Vajdasági Végrehajtó Tanács, a fennmaradt összeget pedig a helyi önkormányzatok állták.”-nyilatkozta Pásztor István, a dokumentum bemutatása során Zentán.
A tanulmány előlátja a pillanatnyilag nem használt, de meglévő vasútvonalak felújítását, melyek a következő községeket kötik össze: Kanizsa-Zenta-Ada-Becse, Csóka-Törökkanizsa valamint Becse-Szenttamás-Verbász, valamint a használatban lévő vasútvonalakon a forgalom minőségének javítását a következő útvonalakon: Szabadka-Zenta-Csóka-Beodra-Nagykikinda-Államhatár, Újvidék-Temerin-Zsablya-Becse, Kanizsa-Horgos valamint Szabadka-Horgos-Államhatár. Javaslat született egy gyors, konfortos és megbízható személy- és teherszállítás megoldására, valamint arra a lehetőségre, hogy összeköttetés jöjjön létre az európai és a dunai korridorral. Ahhoz, hogy felújítsák a Tisza menti fővasútvonalat 116,4 km hosszúságban és hogy lehetővé váljon a 22,5 tonnáig terjedő átlagterhelés a teherszállítás során, valamint hogy elérhető legyen a 120 kilométeres sebesség, 70 millió eurós befektetésre van szükség. A tanulmány szerint az összeget köztársasági, vajdasági-tartományi valamint európai uniós alapokból tudnák fedezni határon túli együttműködés által.


N. K.

 

TISZTELT  POLGÁRTÁRSAIM

 

Múltunk és jövőnk arra kötelez bennünket, hogy az összefogás,hitelesség, szavahihetőség erejével tovább építsük és erősítsük megmaradásunkat.

 

Mindaz mellett, hogy nehéz gazdasági év várható jövőre, folytatni szeretnénk mindazokat a beruházásokat, amelyek  a közművesítés, a kultúra, az egészségügy, a sport, a gazdaság és a mezőgazdaság területén, továbbá az oktatás és az egyház hatókörében hozzájárulnak községünk polgárainak életfeltételeinek a  javításához.

           

Vigyázzunk családunkra, vigyázzunk  figyeljünk egymásra.

 

Ezekkel a gondolatokkal szeretnék kívánni Csóka Község minden polgárának jó egészséget, meghitt, békés Karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog Új esztendőt.

 

 

Csóka község alpolgármestere

Balázs Ferenc

 

Pásztor István átadja a tanulmánytervet Balázs Ferencnek, Csóka
község alelnökének
/ Ištvan Pastor uručuje Studiju Ferencu Balažu potpredsedniku opštine Čoka

 

Revitalizacija pruga u Potiskim opštinama

Za „Potisku magistralu“ 70 miliona evra

 

Ištvan Pastor, Potpredsednik IV Vojvodine i Pokrajinski sekretar za privredu uručio je studiju „Revitalizacija pruga i železničkog putničkog i robnog saobraćaja“, predsednicima devet severnobačkih i potiskih opština, među kojima i Ferencu Balažu, potpredniku opštine Čoka. Ovom studijom predviđena je obnova željezničkog saobraćaja na prugama koje su prevozile putnike i robu pre 119 godina, a danas su najvećim delom bez saobraćaja prepuštene vremenu i daljem propadanju.

-Ovo je još jedan primer kako pokrajinski i lokalni napori mogu da se ujedine u zajednički interes bez obzira na stranačke i nacionalne pripadnosti. Ova studija ima veliki značaj sa aspekta ekonomičnosti, zaštite okoline i bržeg transporta. Razvoj infrastrukture je bitan za privlačenje investicija i ravnomernog regionalnog razvoja. U studiju je uloženo oko 3 miliona dinara od čega je pola dalo IV AP Vojvodine, a ostali deo lokalne samouprave, - rekao je Ištvan Pastor prilikom predstavljanja ovog dokumeta u Senti.

Studijom je predviđena revitalizacija pruga koje su van funkcije Kanjiža-Senta-Ada-Bečej, Čoka-Novi Kneževac i Bečej-Srbobran-Vrbas i poboljšanje uslova saobraćaja na prugama Subotica-Senta-Čoka-Novo Miloševo-Kikinda-Dražava granica, Novi Sad-Tenerin-Žabalj-Bečej, Kanjiža-Horgoš i Subotica-Horgoš-Državna granica. Dat je predlog rešenja za brz, konforan i pouzdan prevoz svih kategorija putnika i roba i povezivanje sa Evropskim i Dunavskim koridorom. Da bi se obnovila „Potiska magistrala“ u dužini od 116,4 kilometra i omogućio transport po osovinskom pritisku do 22,5 tone uz brzinu od 120 kilometara, neophodno bi bilo uložiti 70 miliona evra. Prema Studiji ona bi se obezbedila od Republike, Pokrajine Vojvodine, prekogranične saradnje DKMT, predpristupnim IPA fondu i fondovima EU.

          .

N. K.


[1] - [2] - [3] - [4] - [5] - [6] - [7] - [8] - [9] - [10] - [11] - [12]